Hidegkúti Béla válogatta, szerkesztette, s látta el előszóval, bibliográfiával a Koestler-emlékkönyvet, amelynek első változata 1985-ben a Hyde Publications, Belgrave Vic. Framo Publishing (Chicago) kiadónál jelent meg, amit idehaza 1992-ben egy második kiadás követett a Bethlen Gábor Könyvkiadónál. Annak idején az írók Boltjában a könyvbemutatón Faludy György idézte fel személyes emlékeit Koestlerről, kellő hangsúlyt adva Hidegkúti Béla Emlékkönyvének.

 

Születésének századik évfordulója alkalmából a Polányi Mihály Szabadelvű Filozófiai Társaság és a Bibó István Közéleti Társaság közösen rendezte meg szeptember 7-8-án a jubileumi konferenciát a Polányi-Koestler-kapcsolat és -barátság jegyében. A két gondolkodó egymásra találása Angliában, az egymást kölcsönösen megtermékenyítő együttműködés képezte a tudományos konferencia keretét.

 

Történész, biográfus, filozófus, író, orvostörténész, pszichológus, tudománytörténész, memoáríró, politológus adta közre gondolatait Koestlerről. A hazai előadókon kívül részt vett a konferencián három külföldön élő magyar is. Õk azoknak az éveknek az élményeit, személyes emlékeit hozták magukkal, amelyek idehaza jórészt ismeretlenek voltak.

 

Igen örvendetes, hogy Koestlert szülőhazájában ma már mind többen ismerik, de valljuk be, a kör, amely életműve iránt érdeklődik, még igen szűk, s még annál is szűkebb azoké, akik őt valóban értik, és be is fogadják. A befogadásban jelentős szerepet játszik az a tény, hogy az elmúlt évtizedben Koestlernek majd egytucat könyve jelent meg magyarul, s recepciója is mind sokrétűbb lett. De emellett őt is utolérte azoknak a sorsa, akiket "szelektíve" fogadnak el: ki-ki azt "mazsolázza" ki belőle, ami gondolataiból szívéhez közelebb áll, ami a saját érdekek, értékek és nézetek igazolásához jól jön... Ezért azután egyesek a "maguk" Koestlerére esküsznek és nem hajlandók osztozni "mások" Koestlerével.

 

Érdemes közelebbről szemügyre venni ennek a jelenségnek egyik tipikus példáját, az Egy polgárpukkasztó polgár című, Koestler szellemi örökségéért nem tülekszik a mai kultúrpolitika alcímmel a Magyar Nemzet 2005. szeptember 16-án megjelent cikkét, amelynek szerzője Ugró Miklós.

 

A szerző előbb azon kesereg, hogy "szegény Koestler szerencsétlenül választotta meg születésének századik évfordulóját, merthogy az időben egybeesett a költségvetési megszorításokkal", majd felpanaszolja, hogy "a Koestler-centenáriumra sem tudtak méltóképpen felkészülni az arra ”hivatott társulatok", s nem tudtak "méltóképpen" ünnepelni.

 

Vajon "hivatott társulat"-nak tekinthető-e a Veszprémi Egyetem és a Pro Philosophia Füzetek szerkesztősége, amely 2005. április 15-16-án az V. Veszprémi Filozófiai Napok keretében Arthur Koestler világa címmel rendezte meg jubileumi konferenciáját? Eleget tettek-e a Magyar Nemzet által megkövetelt igényeknek a következő előadások: Heller Ágnes: Heuréka - Koestler bevezetése a természetfilozófiába; Lee Congdon (USA): Koestler´s Hungárián Identity; Kiss Endre: Koestler tudományfejlődésmodellje; Kollár József: Az elme mint holonikus rendszer (Koestler és a kognitív tudomány); Majoros György: Koestler determinizmusfelfogása; Földesi Tamás: Koestler és a politikai felelősség; Gábor Éva: Két magyar emigráns (Polányi és Koestler) egymásra találása és együttműködése a The Congress for Cultural Freedomban. Megüti-e a mértéket Máté Zsuzsanna: A művészi kreativitás - Koestler bioszociativitása és az oszcilláció mint az esztétikai élményfolyamat elemi összefüggés című előadása? Milyen kifogást lehet emelni Szoboszlai Kiss Katalin Arthur Koestler Platán-értelmezéséről című előadásával szemben? Meglehet Garaczi Imre Nyelv és kreativitás avagy megjavítható-e az evolúció című előadása nem nyerte el a kritikus szerző tetszését?

 

Kíváncsi lennék, mit tart a Magyar Nemzet munkatársa arról a szerzői kollektíváról, amely a Magyar Tudomány szeptemberi számában emlékezett meg Koesüerről? A tanulmányok vendégszerkesztője az a Makovecz Benjámin volt, aki nem mindennapi teljesítményt nyújtott azzal, hogy nem egészen egy évtized alatt kilenc Koestler-művet ültetett át magyar nyelvre, lehetővé téve, hogy az angolul nem tudók is élvezettel olvashassák a szerzőt.

 

A Magyar Nemzetnek nincs egy szava sem a Magyar Tudomány Koestler-számáról, ahol - többek között - olyan gondolkodók vezették be az olvasót Koestler világába, mint Hargittai István akadémikus, a kémia jeles professzora, Hidegkúti Béla Ausztráliában élő Koestler-kutató, Körmendy Zsuzsa író, Palló Gábor tudománytörténész. Vajon ők nem ütötték volna meg a "hivatott társulat" mércéjét?

 

A Magyar Nemzet ítészének oka lehetett rá, hogy sem a veszprémi Koestler-konferenciáról, sem a Magyar Tudomány jubileumi számáról nem volt egy szava sem. Ugró Miklósnak ugyanis csak az volt a fontos, hogy tollhegyre tűzhessen egy olyan rendezvényt, amelyről le akarta húzni a keresztvizet, amelyről le akarta írni, hogy az - szerinte - "méltatlan volt az ünnepelthez". Hogy miért, az kiderül a szerző további fejtegetéséből.

 

Ugró Miklós szerint a Polányi Mihály Szabadelvű Filozófiai Társaság és a Bibó István Közéleti Társaság közösen megrendezett konferenciája nem állt a "hivatott társulat" magaslatán, és azért nem nyerte meg a Magyar Nemzet munkatársának a tetszését, mert "baloldali megemlékezés" volt. S hogy mitől volt "baloldali"? Nehéz elhessegetni azt a gondolatot, hogy a Magyar Nemzet munkatársának az nem tetszett, hogy a kultuszminiszter nyitotta meg és üdvözölte a konferenciát, és adta át az 1956 óta külföldön élő Koestler-kutatónak a megérdemelt kitüntetést, kifejezésre juttatva elismerését a hazai Koestler-kutatást támogató buzgóságáért Hidegkúti Bélának.

 

Ugró Miklós "együttérzéssel" kísérte e konferencia "gondjait". Szerinte az "anyagi feltételek elégtelensége" miatt kényszerültek a szervezők arra, hogy "szemináriummá" fokozzák le a rendezvényt, ahelyett, hogy egy "tisztességes konferenciát" szerveztek volna. Mivel a "keretből nem futotta hírverésre", és mert "reklámja csak egy szűk körhöz jutott el", a "médiumok totális közönye kísérte".

 

Ahány kijelentés, annyi torzítás. Ugró Miklósnak meg sem fordult a fejében, hogy a rendezők szeme előtt egy szerény, nem hivalkodó, csöndes, szolid konferencia lebegett, hogy ezért szándékosan nem költöttek "hírverésre" meg "reklámra", s nem tartottak igényt az érdemi munkát zavaró média jelenlétére. Érdemes szemügyre venni az előadók tudományos rangját, presztízsét, elismertségét idehaza és külföldön A konferencián azok vettek részt, akiket valóban érdekelt Koestler, s akit érdekelt, az ott volt, senki nem szorult ki. A "totális közöny" kimondottan jót tett a komoly munkának. Ennek köszönhető, hogy a vita érdemi volt, szolid és nyugodt légkörben zajlott le.

 

A csendre, a szordínóra nem azért van szükség, hogy a "nagyközönség minél kevesebbet tudjon róla", tudniillik Koestlerről, hanem mert a zajos, a felhajtást, a szenzációt kereső ünneplés éppen hogy azt nem hagyja kellően kifejezésre juttatni, ami figyelemre méltó, ami igazán értékes ebben az életműben.

 

Arthur Koestler szellemi hagyatéka mindenkié, nem a "baloldalé" és nem a "jobboldalé"; mindazoké, akik készek tanulni akár erényeiből, akár hibáiból. Koestler azoké, akik képesek megtanulni tőle, hogyan kell valamiben erősen hinni, s ugyanannak a hitnek a csalhatatlanságában kételkedni, hogyan kell valami mellett határozottan dönteni, majd a döntés helyességét újra és újra megkérdőjelezni.